Most olvasom éppen, hogy a dobai szalmakalapnak immáron nagy konkurenciája akadt. A műanyag székelykapuk után a szalma a következő célpont.
Ne hagyjátok magatokat dobaiak! S a bétaiak se felejtsék el ezt a mesterséget! Észre kellene már venni, hogy mekkora jelentősége, hagyománya van településeinken ennek.
A képet Czira Árpád készítette, Kőrispatak honlapjáról merészeltem lecsenni.

Nem mondunk azzal semmi újat, hogy Székelydobón hagyománya van a szalmakalap készítésének. László Ibolyától tudom meg, hogy a majorok falujában jelenleg húsz körüli azoknak a száma, akik háztáji parcelláikon az általuk e célra vetett és termesztett alakorszalmából készítik a fonatokat. E szalmaszalagokat vásárolják fel tőlük azok a falubeliek, akik elkészítik, megvarrják a szalmakalapokat.

László Zoltánék korszerű műhelyükben a télen készített kalapokkal maholnap piacolni indulnak, hiszen a forró nyári napok beköszöntével feljön e fejfedők napja is. Erdély-szerte találkozni lehet velük a kirakóvásárokon, Aradtól Kőhalomig, s még azon túl is.

Hanem egy olyan dolgot mond Ibolya asszony, amire annyira felkapom a fejemet, hogyha kalap lenne rajta, az nyomban az ölembe hullana. Azt mondja, hogy a piacot a sárga kalap uralja. Ezen igencsak elcsodálkozom, hiszen a kalap szalmája sárga színű, s természetszerűen az abból készült kalapok is ilyen színűek. Majd kifehérednek a tűző nap sugaraitól.

Nem így kell ezt érteni – magyarázza a fiatalasszony. Arról van szó, hogy a kínaiak betörtek a kalaposok piacára is. Rizsszalmából készült termékeiket olcsóbb áron kínálják eladásra. Nem egy kuncsaftjuk, – főleg Máramaros vidékén – már „rizskalappal" a fején köszön vissza a dobói kalap készítőinek.