Neked adom ezt a helyet, menj itt a vágáson keresztül, s ez lesz a te földed, mondta az öreg legnagyobbik fiának, mutatva a mai Vágásra. Aztán folytatta a középső fiú felé fordulva: neked adom azt a helyet, ahova ezt a követ dobni fogom, és eldobta a követ, melynek helyén Dobó lett. A legkisebb fiúnak azt mondta, te menj bé, tova a völgybe, s ebből lett Béta a későbbiekben. Így szól az eredetmonda, mely Béta-Dobó-Vágás nevét, kialakulását magyarázza. Segesvár irányából közelítve a Bögöz végében kitérő út visz ezekbe a falvakba, melyeknek központja Vágás.

Béta és Vágás között most új aszfalt feszül az úton, Dobó be­járatáig döccenés nélkül köz­lekedünk, csak éppen a szélességgel van gond, majdnem be is borulunk az árokba, ami­kor egy hanyagul lavírozó áru­szál­lító kis híján leszorít az út­testről. Távolabb az útpadkát már töltik fel kaviccsal a mun­kások, tehát van remény arra, hogy nem lesz baleset az ilyen hely­zetekből. Napsütés fogad a vá­gási plébánián. Nem vagyunk beje­lentkezve, de T. Bartos Káro­ly plébános olyan kedvesen és készségesen tessékel be, hogy meg is jegyezzük ma­gunk­nak: ez igen, ez ven­déglátás! A falu gyakorlatilag összenőtt Do­bóval. A „főút” elején meg­kér­deztünk járókelőket, merre van Vágás, mire mondták, hogy itt mindjárt, néhány méter. És tény­leg, száz lépésnyire már a vá­gási katolikus templom előtt ta­láltuk magunkat. A plébánia és a templom kapuja tárva-nyitva állt. A napfoltos, árnyékszabdalta, zöld udvaron egy autó is nyitott ajtókkal, dobozokkal megpakolva rostokolt, de a plé­bánia előszobája is dobozokkal volt tele: a plébános költözik!

Vágási bioéletmód

Mielőtt a költözést magya­ráz­nám, lássuk, hogyan mutatja be egyházközségét, a falut, az embereket az Isten szolgálatát teljesítő férfi. Humor fűszerezi a be­szélgetést. Rögtön azzal kezd­jük, hogy Béta-Dobó-Vágás, ott terem az áldás! – nem vélet­lenül született ez a rigmus, a plébános is azt mondja, ezt a térséget elkerüli a baj, sőt az egykor itt élő szerzetesrend ál­dozatvállalásából is fakadhat (er­ről később) – Annyi sok jó tör­ténetet ismerek, hogy arra gondoltam, egyszer leírom, könyvbe foglalom. A három falu egy egyházköz­ségnek számít, olyan alapon is, hogy egy medencében vallásilag összetartozik. Zömében ka­to­likusok lakják, de találunk né­hány reformátust és pár u­ni­táriust is. Valamikor Vágás nagy fa­lunak számított, de a kollekti­vi­zálás idején-után sokan elmentek a faluból. Régen sokgyermekes családok lakták, tíz-tizenkét gyermek is született, de nem volt elég föld. A fiatalok meg azért köl­töz­tek el, mert nem bírták a kollektívmunkát, magyarázza Bartos Károly – a várost vagy Fel­ső­bol­dog­falvát válasz­tották. Pontosan a költö­zések miatt változott meg a falu helyzete, elöregedett (Dobó viszont feléledt). Vágás legidő­sebb embere 98 éves, soha nem járt or­vosnál. Ez a szerencsés nem más mint Cimbalmos, azaz Lá­zár Irén néni. A plébános meg is szakítja a beszélgetést azzal, hogy a faluban gyakoriak a ra­gadványnevek, Irén néni azért Cim­balmos, mert a férje cimbalmon játszott. Olyan összhangban éltek ketten, mondja, hogy mielőtt este lefeküdtek volna, a családfő cimbalmozott még egy kicsit. Szalmakalapokat készítettek itt a kézművességgel foglalkozó családok, sokan éltek ebből, és ma is van olyan család, amely ka­lapokat készít, kiállításokra, vásárokra hordozza a portékát, kölni, budapesti napokra is eljutottak. Nagyon sokan viszont a majorkodásból éltek, az állattartás mindmáig jellemző a falura. Juhokat, teheneket tarta­nak. Szeretem is itt, jegyzi meg a plébános, mert bioéletformát lehet folytatni. Dobó időközben például sokat „fiatalodott”, tíz év alatt csupán három család vándorolt el, ehelyett viszont so­kan térnek vissza, házat épí­tenek, vállalkozásba kezdenek. A három falu lélekszáma 1200 kö­rül van, Vágásban 335-en él­nek. A dobói és vágási em­bereknek közös templomuk van, a vágási katolikus temp­lomba járnak misére. Az össze­nőtt falu érdekessége, hogy bár a plébánia és a kántori lak egymás mellett helyezkedik el, a kántori dobói háznak számít, a plébánia vágásinak.

Egy kolostor kövei a kertben

A reformáció idején – mondja Bartos Károly – a dobóiak nagy ré­sze áttért református vallásra, vitték a templomot, a katolikus hívőknek maradt a vágási temp­lom. A mai vágási templom 1846-ban épült, előtte viszont a fogolykiváltó szerzetesrendnek – trinitárius rend – létezett a templom és plébánia területén, il­letve mögött egy kolostora, a­mi állítólag öszedőlt, az alapból találni még köveket a plébánia kertjében. A rend arról volt nevezetes, hogy a török időkben a fogságba esett székelyeket kiváltották pénzen, vagy maguk töltötték le a fogságidőt. A templom egyik oldalán található óriási cserefák ebből az idő­ből valók, körülbelül négy­százévesek. Az áldozatkész­ségnek köszönhetően, a császár jó­voltából, berendezését, formáját is tekintve a farkaslaki templomhoz hasonlóan épült fel a vágási. Jelenleg egyedi Er­délyben, hogy Szent Ilona a védőszentje, Dunaújvárosban van ilyen, valamint az ortodoxoknál jellemző. Ezekben a falvakban lát­ha­tóan fontos a családi élet, az összetartozás megélése, kinyil­vá­nítása. A rokonok is, ha veszekszenek, mások előtt meg­védik egymást, magyarázza a plébános. Sokszor bosszan­kod­tam is, jegyzi meg, s mondtam, hogy döntsék el, az igazsághoz vagy a rokonizmus­hoz tartják magukat. Erre elne­veti magát a pap, de rögtön komoly dologgal folytatjuk, éspedig a születések-elhalálozások számának megvitatásával. Volt olyan év, hogy Vágásban egy gyermek sem született, mos­tanában évente 3–4 kisded szü­letését jegyzik. Az elha­lá­lo­zás tekintetében tavaly többet temettek, mint amennyit kereszteltek (a három faluban tavaly 25-en hunytak el, és 16 gyermeket kereszteltek). Idén pedig mostanáig volt tíz keresztelő és kilenc temetés.

Nem szégyen a nagycsalád

A házasok programja ke­re­té­ben úgy látom – világított a je­lenlegi helyzetre Bartos Károly –, visszatért az emberekbe a re­mény, hogy a jó házasságban lelkileg egészségesebben fejlődnek a gyermekek. Most a harmadik, negyedik, sőt hatodik gyermeket is vállalják, nem vé­letlen jövevények, hanem tu­datos „tervezés” gyümölcsei. Nem szégyen már a nagycsalád. A házasok programja 2004-től lé­tezik, abban áll, hogy hét­vé­géken beszélgetéseken vesznek részt a házaspárok, akik az egy­más közti párbeszédet, a sze­relem esetleges újrakezdését, ön­maguk felvállalását, egymás meghallgatását, a szexualitás kérdését, a gyermek iránti felelősség témakörét járják körül, illetve tanulják. Nem kell kiteregetni mindenki elé problémáikat, mondja a katolikus pap, de megvitathatják azt, ami őket foglalkoztatja, meg­oszt­hatják másokkal gondjaikat. Amerikai mintára indult el, és egyféle probléma­meg­e­lő­zés­ként indítottuk útjára – magya­rázza. Az ötlet egyébként egy ze­telaki, Ince Béni nevezetű pap­tól származik, és úgy kerültem vele kapcsolatba, hogy szerettem volna tenni valamit a családokért. Ismert tény, hogy a férfiak nem szeretnek Bibliát olvasni, itt viszont nem is ezt várjuk tőlük, de mégis lelkiséggel töltjük meg az együttlétet.
I–VIII. osztály működik a faluban, óvodával is rendel­kez­nek. Kezdték újból értékelni a tanulást a helybéliek. 25 év a­latt egy értelmiségi került ki a fa­luból, akiből pap lett, hét éve vi­szont 8 egyetemistájuk, főis­ko­lá­suk van. Ausztráliából ösz­töndíjat szerzett a plébános, ahonnan egy jó magyar em­ber, ahogy ő fogalmazott, minden évben pénzt küld, ebből eddig 45 gyermek tanulhatott, sőt a városba buszozókat is se­gítették. Vannak Magyaror­szágon tanuló gyermekek, akik a jut­tatás segítségével tanulhatnak külföldön. Visszatérve a falu­ban való taníttatáshoz, korábban az a gúnynév volt is­me­retes, hogy Dobó sötét, csö­pü Vágás, selyem Béta – az em­berek képességeire vonatkozott, de cserélgették is a jel­ző­ket, pl. csemer vagy mazlag Vá­gás –, és valóban „büntetőhely­nek” számított az itt tanulás. Olyan is előfordult, még húsz évvel ezelőtt is, hogy a szülők nem járatták iskolába a gyermeket, hadd legyen belőle pásztor, pakulár. Mindhárom falu­ban van iskola, Vágásban saját tanítójuk van a falusiaknak, Sza­bó Emese személyében, de van­nak pedagógusok, akik kijár­nak tanítani, egy udvarhelyi tanár pedig, Szőcs Andor e­gyenest kiköltözött, sőt ő a meg­bízott igazgató is.

Költözik a plébános! 

Beszéljünk a költözésről te­hát! A háromszéki, 43 éves Bar­tos Károly tíz éve szolgál Vá­gás­ban, most viszont, jövő héten kedden Gyergyószentmiklósra, egy új plébániára, épülő kö­zös­séghez kerül. A dobozokban a plébános ingóságai vannak, er­re nem volt nehéz rájönnünk. Ve­gyes érzelmekkel távozik. Há­rom évvel ezelőtt elkívánkozott, mondja, mert vannak jó és vannak kellemetlen dolgok is itt, ami miatt így érzett. A közömbösség zavarja, azonban amikor felszentelték, fogadalmat tett, hogy ahova a püspök küldi, oda megy. Rá merem bízni magam a gondviselésre, fogalmaz. Nehéz a barátoktól megválni, sok ember ugyanis nem a papot, hanem az embert, a barátot látta bennem, mondta Bartos Károly. Az őszinte emberekkel bensőséges lett a kapcsolatom, most ettől el kell szakadnom, tette hozzá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.