Szerintem nincs még egy olyan nehéz dolog, mint Bétáról megtalálni valamit az interneten. Ha időm engedi, akkor szívesen böngészek a falu után. Most, amikor szóba került egy új rovat elindítása a blogon (amiben Bétából elszármazott embereket kérdezek meg), Hendi Ilma után kutakodva leltem az Udvarhelyi Híradó egy cikkére, amit szeretnék megosztani a kedves olvasóval!

"Béta, Székelydobó és Vágás lakói a szalmafonásról ismertek. Aki még nem járt arra, azt hiheti, szűk völgyekben húzódik meg a három kis falu, köves oldalakon kevés gabona terem, és mint sok más helyen, árad a panasz az emberekből. Már csak azért is megéri felkeresni az egymáshoz közeli településeket, hogy meggyőződjünk: egyáltalán nem így van.

Székelyudvarhelytől 11 kilométernyire van Béta, Bögözben kell eltérni jobbra. Meredek dombon vezet fel az út, innen lehet az az érzése a Küküllő-völgyén átutazónak, hogy hegyoldalakon fekszenek ezek a falvak. Egy erdőrészen áthaladva kitágul a világ: Béta fekszik előttünk. Rossz nyelvek szerint a bétaiak olyan állatkupecek, hogy állat nélkül mennek a vásárba, vesznek és adnak, ám pénzzel térnek haza... Takaros kis házakon akad meg a szem, az iskola inkább kisnemesi udvarházra, mint tanintézményre emlékeztet. Tetején gólyafészek, akár a mesékben. Kissé tovább a kultúrotthonhoz érünk. Amíg a hatalmas épületet körbejártuk, juhnyájat terelgettek tovább az úton, az épülettel szemben a Szélyes család kettős csűrje ugyancsak meghazudtolja az idegen utas feltevését, miszerint kis faluban általában szegény emberek laknak... Bétában 1567-ben egy kaput, 1614-ben 17 családot, 1786-ban 178 lelket, 1850-ben 183, 1868-ban 307, 1910-ben már 380, 1941-ben pedig 420 lakost számláltak.

A kultúrotthon mellett áll a templom, tornyán 1974-es évszámmal. A kultúrotthont 1987-ben kezdték építeni. Felelőse Szélyes Irma. A húsvéti színdarabos bál meg a szüreti bál számít a legnépesebb ünnepnek. Az épületen az idén külső-belső felújításokat végeztek, nemrég az ünnepségeken használatos edénykészletüket bővítették…

Barabás Ferenc 74 éves, 10 évig volt falufelelős, így hát először a falu életéről beszélgettünk. A mulatságokkal "nem lehet dicsekedni, mert a falu kicsi", illetve "nem úgy vagyunk, mint egy nagyobb faluban" – hangsúlyozta, ám e bevezetés ellenére hamar kiderült, évente több mulatságot is tartanak: farsangban maszkurázást, vízkeresztkor bált. Szerveznek regrutabál is, a szüreti mulatság sem maradhat ki, majálisozni Gál János kertjében szoktak a fiatalok. A lakodalom szokott rendje sem csorbult, Gál János és ifjú Gál Márton készítik elő a vőfélyszövegeket.

A világ itt is nagyot változott az utóbbi évtizedekben. Míg a kollektív gazdaság megvolt, sokan állami munkára mentek, többen mindkét helyről kapnak nyugdíjat, ami bizony jól fog. – Nincs birtok, 240 ha szántó és 33 ha kaszáló a határ, muszáj valamerre menni – mondta Ferenc bácsi. És ez régebb is így volt. Sokan ingáznak Udvarhelyre, ám nem lehet mondani, hogy elköltöznének, inkább Magyarországon vállalnak munkát, és hazahozzák a pénzt.

A régi kultúrotthont a harmincas évek végén építették, szűk is volt, meg is csúszott a belső fele, így 1987-ben hozzáfogtak, hogy új, nagyobb épületet emeljenek. Haladtak is a munkákkal, aztán elszármazott bétaiak is támogatták anyagilag. Hendi Ilma költő, egyetemi tanár, aki jelenleg Franciaországban él, kétszer is küldött pénzt, abból vettek pl. függönyt az ablakokra és a színpadra is. A már elhunyt Barabás József plébános az építésre, meg az iskolához emelt székely kapura áldozott pénzt. Nyilván a teher a helyiekre hárult, de az eredmény magáért beszél.

– Miért "terem" az áldás itt? – szegeztem neki a kérdést vendéglátónknak. – Azért, mert "pénzre kel és fekszik az ember", a vásárért... Kevesen fonják a szalmát, ám Bétában 5-6 állatot tartanak a gazdák, pedig sokszor vásárolják a takarmányt. Kínlódik ő is, mondja, de "a semmiért semmit adnak". Mindennel kereskednek a bétaiak, van, amelyik akár kecskével is. Akad olyan vásáros, aki "fölruházza" az embert... – Én úgy vásárolok, hogy kell találkozzam az illetővel, ha pedig olyan az állat, azt mondom: nem magának való. De azért nem szabad megróni a falut, mert jó, hogy iparkodik. Ipar a nép nálunk" – szögezte le. A három falu római katolikus vallású, a vágási egyházközséghez tartoznak. Ha a kórusról többet akarunk tudni, keressük fel Vágásban a plébánost és a kántort – ajánlották.

Vágás és Székelydobó régóta összenőtt. Régebb Dobófalvának is hívták a falut. A dr. Vofkori László Székelyföld útikönyve című munkájában közzétett adatok szerint sosem lehetett nagy arányú az elvándorlás: 1567-ben 16 kaput, 1614-ben 48 családfőt számláltak itt. 1786-ban 331, 1850-ben 569, 1868-ban már 732, 1910-ben 773, 1941-ben 950 lakosa volt. A kis tetőről be sem látjuk Dobó alsó végét. Római katolikus templomuk 1848-ban leégett, azóta a vágásiba járnak. A templomtól (1843–51 között épült) jobbra már Vágás van. Lakói számát nézve kisebb település, mint szomszédja (jó fél évszázaddal ezelőtt Dobóban 215, Vágásban 178 ház volt), és utcái dombokra kapaszkodnak fel. Az elágazásnál Vágás felé tartunk. Sok szép régi, de sok új lakóházat is látni. A szaporulat lassúbb ütemű volt itt (1786: 374, 1850: 532, 1868: 597, 1910: 606, 1941: 654). Az épületeket bámultuk, s közben a kultúrfelelőst kerestük, a házszámokat figyelve.

Kattogott a fényképezőgép, éles szemmel figyeltünk jobbra-balra. Egészen új volt nekünk ez a falu – én először jártam ott. Lennebb a templomból jövőkkel találkoztunk. Ekkor már biztosak voltunk abban, hogy Bartos Károly plébános urat otthon találjuk. A parókia a templom mellett áll, hatalmas épület. A plébános úr – vagy ahogy a helyiek szólították: pap bácsi – fiatal, magas férfi, derűs arccal tessékelt be. Még elrendezni valója van, szabadkozott. Szobájában hang- és filmkazetták, régi és új könyvek, képek, meg az Utolsó vacsora fába vésve. És néhány csomag gyógyszer.

Mindhárom faluról beszélt a plébános, ugyanis több dolog közösen érinti azokat. Egyházi kórust alakítottak 28 fiatallal, vallási ünnepeken, falvak közötti találkozókon léptek fel eddig. Vezetőjük Jakab Szilveszter kántor, aki egy éve dolgozik ebben a beosztásban. Amíg mi a lelkész úrral beszélgettünk, ő addig egy másik teremben ügyes-bajos dolgokat intézett.

A vágásiak az Al-dunai székelyekkel ápolnak kapcsolatokat, szokásaikat, tárgyaikat kívánják egymásnak bemutatni, és persze színdarabokat is a közös találkozókon.

A parókia melletti épület, amit garázsból és sütőből alakítottak át, teleháznak készült. Összesen hat számítógépük van már, és hogy ne porosodjon, egyik az iskola, többi magánszemélyek használatában van addig is, amíg beindul a teleház. Még két gépre számítanak, adományból. Telefonvonal van már, az internetet kellene beköttetni, régóta várják a szakembereket. Bár a tavaly előtt került a faluba az első számítógép, az iskolában már a gyerekek is használják.

Vágás és Dobó között a templom és az iskola mellett van a "határ". Dobónak elemi iskolája és óvodája van, a felső tagozatosok Dobóból is Vágásba járnak. A vágási iskolában Szász Ferenc Zsolt igazgató fogadott. Sem az ő, sem kollégái szájából nem hallottunk panaszt, ám annál több eredményről számolhattak be. Játszóteret építettek, erre százezer forintot pályáztak, a hiányzó összeget munkával "pótolták". Pezseg az élet, ritmusa egyre gyorsabb e két faluban. Az igazgatóval, Pálfi Lilla tanítónővel és Szőcs Andorral beszélgetünk a tanáriban.

Pálfi tanítónő Székely Zoltán volt igazgatóval tanított gyerekszíndarabokat, elemis csoportjának neve Gyöngyszemek, a felsőboldogfalvi színjátszó fesztiválról díjat is hoztak. Betlehemes játékot is mutattak be. A nagyobbakkal Székely Zoltán foglalkozott, regős műsort is tanított nekik. Gyökerek nevet viselnek. Mindkét csoport a faluban mutatja be műsorát évzáró, nőnap, karácsony alkalmával.

Az iskolaszék megalakítása után, tavalyelőtt jött létre a Márton Áron Egyesület. Márton Áron-napokat szerveztek, Ki mit tud vetélkedőket évente kétszer, szavalóversenyt a költészet napján, asztalitenisz-bajnokság, téli kirándulást, sítábort a Hargitán. Tanév végén nem maradhat el a szokásos buszkirándulás.

Most építik az iskola kapcsolatait, mondta az igazgató. Jó pár évvel ezelőtt még tábla, szék, asztal sem volt elég. Voltak viszont matracok, sílécek, azokat egy nyáron ellopták. A kisebb épület hátsó falából a téglákatis, akkora helyen, hogy egy tehén befért. Mindez ősszel, iskolakezdéskor derült ki… Volt focipályája a sulinak, azt felszántották, amikor a változás után visszaigényelték a földterületeket. Most van ugyan sportpálya, ám nem sajátjuk.

Székely Zoltánt a nagybetűs igazgatóként említi a mostani. A tanítónő szerint főként azért hiányzik, hogy kitaláljon új dolgokat, mert nem volt szűkében az ötleteknek. Mindenre gondolt és mindenre volt ideje – jellemezte. Része volt abban, hogy a felnőttek színdarabot tanultak, és mostanra állandó csoport állt össze. Nem az az iskola vagyunk, ahol kifogy a gyerek, büszkélkedett az igazgató. A többgyerekes családok nem ritkák. A fiatalok általában szakiskolában tanulnak tovább, és Udvarhelyre járnak be dolgozni. Itt a gyerek ajándék – hallgattuk a katolikus erkölccsel összecsengő kijelentést. A gyermeklétszám igazolja a fentieket: Dobóban 27 óvodás, 14 elemis, Vágásban ugyancsak 27 óvodás, 31 elemis tanul, a két faluból 44-en járnak a felső tagozatra. Aztán még hozzáfűzték: vöröskeresztes versenyen megyei első díjat kaptak az iskola tanulói. Karácsonyi műsorral is készültek, a betlehemest a kántor tanította (ő a hitoktató is). A suli is készült külön műsorral, szavalatokkal. Az iskola címerét, zászlóját Székely Lídia tervezte. Az épület, felszerelés ugyan elmarad az ún. elitiskoláké mögött, ám az egyik osztályban 24 fafajtát bemutató, saját készítésű szemléltető anyagot láthattunk, kirándulásaikról fényképeket, alatta a feliratok azt bizonyítják, a földrajzórákra készült az összeállítás.

A Pro Vágásért Alapítvány 1995-ben jött létre, kapcsolattartója Dobai Domokos. Kultúrfelelősként ő működteti a vágási ifjúsági klubot is, ahol zenét lehet hallgatni, télidőben asztaliteniszezni járnak az ifjak. A kultúrotthont 1972-ben építették, összesen 6 terme van. Sajnos használhatatlan, 1996-tól veszélyesnek nyilvánították javításra szoruló tetőszerkezete miatt. Dobai Domokossal mondhatni véletlen volt a találkozás – éppen tőle kérdezem, merre lakik...

Vágás nevét arról kapta, hogy az egész völgyben erdő volt, az irtások, vágterek helyén épült a település. Dobóról azt mondják: eldobtak egy követ, amennyire ment, ott lett a falu. Amikor falucsúfolókról érdeklődtem, nevetve idézték a mondókát: csüpü Dobó, mazlag Vágás, selyem Béta – cifrák voltak, azért. Ma csupán mosolyognak azon, hogy a szomszédos falvak fiataljai egykor még kővel is megdobálták egymást. Egyre jobban "összenőtt" a három falu népe.

Régről együtt jár Vágás és Dobó népe a templomba. A 92 éves Lázár Irén néni mondta: nagyapjától hallotta, egykor vékával mérték a fövenyet, hogy ki mennyit kellett vigyen, és oltatlan mésszel építették a templomot.

Dobóban sok szép régi házat csodálhat meg az idegen, kevés köztük a lakatlan. Irigykedve néztem a hosszú tornácos épületeket, amelyeket máskor beragyog a napfény. A kultúrotthon építési éveként 1870-es évszám szerepel. 2000-ben külső festést végeztek, itt is rossz a tető. Az épülethez két konyha, raktár és klub tartozik.

A helyi tantestületből egyetlen óvónő dobói. Kimaradt a színdarab- és tánctanítás, pedig régebb ilyen is volt. Tánccsoporttal más falvakba is mentek, Bence Ilona, Zakariás Magdolna a hetvenes években irányította. Mint megtudtuk, a szüreti bált egy tanító "kezdte meg" a hatvanas években, azóta folyamatosan megszervezik.

A szalmafonás fontos kiegészítő jövedelem, Márton Katalin tíznél több kalapvarrót sorolt fel. ő ugyan Szentegyházáról jött Dobóba, de megtanulta a kalapkötést. Szalmából táskát is készítettek, manapság pedig többféle dísztárgyat, karácsonyfadíszt stb. A kalapot, táskát piros, zöld díszítettek, piaci igények szerint, a festett fonatokat rózsának rápászították a kalapra. A színes szalmát bele is kötötték a fonatba.

Hogy mi volt, s mi nincs, arról hosszan lehetne beszélgetni. Csupán az egész közösséget érintőket emlegettük: valamikor aratókaláka is volt, utána bállal, a prémes kalács több évtizede kimaradt, a helyi zenészek kiöregedtek, mulatságba általában udvarhelyieket fogadnak meg. Közben bekukorékol a kakas, mintha figyelmeztetne. Ugyan mire?

Inkább arról kérdezősködtem, ami régi színében ragyog. Legényavatót a húshagyó keddi bálkor tartanak, úgy "emelik föl a legények sorába", hogy megfogják, feldobják: Éljen, éljen! – kiáltják. Az ifjú italt kell fizessen a fiataloknak (a fiatal házasokat is feldobják házasbálkor).

Igézésről, rontásról csupán annyit mondott háziasszonyunk: letőtt az a világ. Azt mondják, '48 óta nincs boszorkány…

Később nevetve mondta: "az idősebbek nem kell menjenek mulatságba, a fiataloknak nem kell vén, hogy nézze". A lakodalmi rigmusokról pedig az jutott eszébe, hogy "most ebből ki van ábrándulva a mai fiatalság, hogy meghallgassák". Ám apósa (aki szószóló volt) vőfélyverses füzetét féltve őrzi: "van onokám, aki még belékapcsolódhat" – tette hozzá.

Amikor kimentünk, a kutyát nézte, miért nem ugatott meg. Az is a pajta mellé húzódva lapult, széltől védett helyét most az egyszer nem cserélte fel a kötelességteljesítéssel.

Hazafelé közelről is megnéztük a Háromdombokat, Béta felé haladva. Süvített a szél, nyakamat behúztam, de nem a kedvetlenség miatt húzódtam össze. Szép nap volt a mai, állapíthattam meg, és a három falu lakói helyett is mosolyogni kezdtem." (UH, 2003.01.12)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.